125 éve nyílt posta Pitvaroson

Pitvaros, 2010. augusztus 14. – Ezen a napon ünnepelte Pitvaros lakossága a helyi posta megnyitásának 125. évfordulóját. Ünnepi megemlékezést, postatörténeti és bélyegkiállítást rendeztek a művelődési házban.

A pitvarosi posta teljes dolgozói létszáma mindössze négy fő, mégis tele volt a művelődési ház nagyterme. Jöttek az ünnepségre a falu lakói szép számban, de ott volt Csongrád és Békés megye számos postavezetője is, hogy együtt tölthessen néhány órát a jubiláló pitvarosi postásokkal.

A művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében Kálnayné Piti Jolán postavezető köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Rácz Tamásnét, a Kelet-Magyarországi Területi Igazgatóság vezetőjét, Marosvári Attila történészt, Egervári Lászlót, a Hírközlési Múzeumi Alapítvány igazgatóját, Dénes Lászlót, Pitvaros polgármesterét és Tóth Lászlót, a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Rácz Tamásné területi igazgató és Dénes László polgármester köszöntötte a jubiláló posta dolgozóit és fejezte ki jókívánságait a falu lakosságának, majd Marosvári Attila idézte fel a postai szolgáltatások egyetemes és magyarországi történetét, benne a makói térség és Pitvaros postai ellátásának alakulását. A megemlékezések közé ékelődve Piti Jolán postavezető a régi postai kürtjelek szerepéről is beszélt, valamint a helyi általános iskola diákjai adtak elő zeneszámokat, verseket.

Ezt követően Tóth László, alapítványunk elnöke mutatta be az alapítvány által gondozott kiállítást, amely bemutatta a magyarországi posta történetét a kezdetektől napjainkig, a helyi postai szolgáltatások fellelhető emlékeit, Kass János bélyegterveit és bélyegeit, valamint a postai szolgáltatások jelenét. Az egykori távközlési szolgáltatásokra emlékezve a kiállítóteremben két LB-telefonkészüléket is elhelyeztek a kiállítás rendezői, amelyek működőképes állapotban voltak, és a közönség ki is próbálhatta.

 

Adatok Pitvaros település és a helyi posta történetéről

A területen már a középkorban lakott település volt, amely török időkben elnéptelendett, pusztasággá vált. A mai község első lakosai azok a Nagylakról áttelepített szlovák zsellérek voltak, akik az 1800-as évek elején Gömör, Nógrád, Zólyom és Liptó megyéből, valamint Tótkomlósról települtek át. 1816. március 1-én 175 család kezdte meg a munkát a pitvarosi pusztán. 1824-ben épült fel egyetlen tanteremmel a község első iskolája. 1826-ban már papot is kapott a falu. A település lakosainak száma folyamatosan emelkedett, az 1860-as években már meghaladta a 2600 főt.

1885-ig kellett a pitvarosi lakosoknak arra várni, hogy postájuk legyen, ennek 125 éve.

1895-ben épült meg a vasút, építése munkát jelentett a kubikusoknak és lehetőséget, hogy a közeli mezőhegyesi cukorgyárban vállaljanak munkát.

A pitvarosi postahivatal a jelenlegi József Attila utcában, az ún. Scheffer-féle házban kezdte meg működését. A XIX. században sem telefonja, sem távírója nem volt. 1900-ben kötötték be a telefont, és a táviratok továbbítására Morse-berendezést kapott a posta.

Sajnos, az első postamesterekről hiányos az ismeretünk. Ami biztos, hogy 1914-ben a nagyváradi kerületben a „nem kincstári hivatalok ” című fejezetben található Pitvaros ptb., vezetője Rohoska Mátyásné postamester. 1935-ben Pitvaros III. ptb Csanád  megyében a Szegedi Postaigazgatóság területén Horváth István 1935 VIII/4. me: 20.276 (A név utáni évszám a postamester szolgálatának kezdetét jelenti.) 1937-1939-ben Novák József (1911 V/24) volt a postamester, a beosztott pedig Novák Ilona, először kisegítő, később postakiadó rangban. 1942-ben Pitvaros II. ptb posta vezetője már Farkas József 1940 III/1  me.: 36554    1957-ig volt postavezető Farkas József, de miután Szegedre költöztek, telepedett le Pitvaroson a Berényi házaspár. A postavezető Berényi Ferencné lett. A Berényi házaspár 1973-ig élt és dolgozott Pitvaroson. Távoásuk után, 1973-ban került a községbe a Tóth házaspár. 1981-ig Tóth László volt a postavezető, utána 1985-ig a felesége, Tóth Lászlóné.

Közben a beosztottak a gyermekek születése miatt állandóan cserélődnek. 1985-től 1997-ig Dóczáné Nagy Erika volt a kinevezett postavezető.Közben szülés, gyes idejére 1988. januártól májusig Gyenes Mária (ma Bulla Zsoltné), majd  1988. május 20-tól 1993. januárig: Dovalovszki György 1997- 2009 év végéig Bulla Zsoltné a postavezető. 2010. január 04-től, jelenleg is Kálnayné Piti Jolán vezeti a postát.

Pitvaros életében megnyitása óta fontos szerepet tölt be a posta és az ott dolgozó postások. Többen magánemberként is a település meghatározó egyéniségei voltak a községnek.  Felsorolni is nehéz feladat lenne azoknak a pitvarosi fiataloknak a nevét, akik az itteni postások életét látva a postai pályát választották. A budapesti postaforgalmi szakközépiskola, a mórahalmi és a kisteleki szakközépiskola sok pitvarosi diák tanulásáról gondoskodott. A nyári gyakorlatokon folyamatosan volt tanuló, néha nemcsak itt, hanem a szomszédos Csanádalbertiben is, mert a pitvarosi postások jó szomszédhoz illően rendszeresen besegítettek a Csanádalberti, sőt néha a rákosi postavezető szabadságának kiadásában is. Ilyenkor a tanuló ment a helyettesítő munkatárssal, hogy megismerje a még kisebb posták tevékenységét is.

Az 1980-as évek végén, amikor már gyorsult az automata távhívás fejlesztése, Pitvaros 1986-ban kapott CB központot. Azaz ekkortól nyílt lehetőség több előfizető bekötésére és az éjjel-nappali távbeszélő-szolgálat ellátására. Ma már ez is múlt. Mint ahogy múlt a hajdani szocialista munkaverseny mozgalom, amelynek éllovasa volt Pitvaros. Szocialista brigád kitüntetések és „Kiváló Kishivatal” oklevelek borították a falat.

Pitvaros posta dolgozói 2010 augusztusában

Jobbról balra: Dóczáné Nagy Erika - küldemény felvev?, Zahorecz Jánosné - egyesített kézbesít?, Kálnayné Piti Jolán - postavezet?, Burján Sándorné - egyesített kézbesít?

Pitvaros posta dolgozói 2010 augusztusában. Jobbról balra: Dóczáné Nagy Erika küldemény-felvevő, Zahorecz Jánosné egyesített kézbesítő, Kálnayné Piti Jolán postavezető, Burján Sándorné egyesített kézbesítő

Sajtó

Délmagyarország, 2010. augusztus 14.

Delmagyarorszag-2010-08-14

A postás c. lap 2010. szeptemberi száma:

A postas-2010-09